Szerző: Bene L. Krisztián

Szívemnek kellesz!
Nem azért kellesz, mert játszani szeretnék,
s nem azért mert az egyedüllét feszít.
Nem azért írok, mert veled nyertes is lehetnék,
hisz te nem is tudnál róla, ha az élet elveszít.
Nem azért jelzem, hogy létezem e földön,
mert nélkülem üres lenne akár, csak egy-egy napod.
Nem azért rímelek, s a soraimat töltöm,
s bár tudom a válaszod, de így is szívből kapod.
Hiszen azért rajzolok jeleket az égre,
azért lesem a képeidet sorra.
Hogy szerelmet találjak az őszinteségre,
s ne essek el újra, s újra századszorra.
Azért álmodozom rólad gondolatban,
azért olvadok el minden mosolyodnál.
Mert nekem te jelensz meg, minden alkonyatban,
s a jelenléteddel már, örömet okoznál.
Elég lenne a tudat, hogy gondolsz reám akkor,
mikor egy árva pillanat, magányba tekereg.
Reggel ébredésnél, vagy akár este hatkor,
ne érjen el az a perc, hol a gondolat kesereg.
Mert nem akarnék többet, mint szemedben látni azt,
hogy boldogságod igaz, s nem egy cifra jelmez.
Támaszt nyújtani, örömet, s ha kell vigaszt,
mert nem csupán csak úgy, hanem a