Bemutatkozás
Igazából nem is nagyon tudom, mit akarok itt, hiszen erősen remete az életvitelem. Távolságtartásom oka régebben a bátortalanságom volt, később pedig erősödött a személyi tisztaság igényem, melyben másokat alacsonyabb szinten működőnek látok. A fővárosi lét erősítte ezt bennem, ahogyan fel-fel tűntek itt-ott amott számomra erősen nem kívánatos "dzsuvás" emberek, amilyenekkel látom hogy (főleg tudatlanul) lazán érintkeznek mások. Ez a tömeg; és így azok is kénytelenek "dzsuvásak" lenni. S én pedig nem akarok leszállni közéjük, mert bármivel nem akarok érintkezni, még ha tudom is, hogy fizikailag nem vagyok képes megvalósítani hogy szkafanderben közlekedjek, mégis próbálok elszigetelődni. Ezt én nem tartom tisztaságmániának, ha finomabb lények laknák a földet, más lenne; azt gondolom, az átlag európai is tisztaságmániásnak tűnhet mondjuk egy átlag cigány-emberhez képest, én pedig az átlag európaihoz képest is finnyásabb természet vagyok.
Kit keres

Az átlagnál nagyobb legyen a tisztaság igénye. Vegetáriánus törekvés fontos legyen számára. Ne legyen érték számára a pia, a cigi, sem egyéb stimulánsok, abszolút ne éljen ilyenekkel.

Adatai
Regisztráció dátuma: belépés után látható
Utolsó belépés: belépés után látható
Olvasatlan levelek: belépés után látható
Neme: férfi
Született: 1981. április 18.
Lakóhelye:
Magassága: 171 cm
Súlya: 54 kg
Testalkata: sovány
Csillagjegye: kos
Szexuális beállítottsága: heteroszexuális
Nemzetisége: magyar
Családi állapota: hajadon / nőtlen
Gyermekei: még nincsenek
Hajszíne: középbarna
Hajstílusa: rövid
Szeme színe: barna
Iskolai végzettsége: főiskola
Munkája: irodai
Dohányzás: nem dohányzom
Alkohol: nem iszom alkoholt
Horoszkóp: kicsit hiszek a horoszkópokban
Piercing: nincs
Tetoválás: nincs
Hobbijai: - egészséges táplálkozás (natúr-, reformkonyha stb.)
- számítástechnika, internet, computer, webdesign
- természettudományok
- testkultúra (fitness, jóga, tai-chi stb.)
Kedvenc ételem:
Papaya és sárkánygyümölcs :-)
Kedvenc évszakom:
Nyár
Ideális jelölt
Életkora: 18 és 44 év közötti
Lakóhelye: 100 km-re lakhelyemtől
Súlya: 40 és 56 kg közötti
Magassága: 151 és 195 cm közötti
Testalkata: sovány, vékony, sportos
Családi állapota: hajadon / nőtlen, elvált, özvegy
Végzettsége: szakmunkásképző, érettségi, főiskola, egyetem, posztgraduális
Hajstílusa: rövid, közepesen hosszú, kopasz
Munkája: szellemi szabadfoglalkozású, vállalkozó, alkalmazott, vezető beosztású, irodai, kereskedelmi, tanuló/hallgató
Dohányzás: nem dohányzom
Alkohol: nem iszom alkoholt
Higgyen-e a horoszkópokban: nem hiszek a horoszkópokban, kicsit hiszek a horoszkópokban
Testékszer (piercing): nincs, 1 db
Tetoválás: nincs, 1 db